:
Arany-Tóth Katalin:
FEBRUÁR
Szürke palástot dobtak a tájra
a februári esőfüggönyök.
Bús hangulatot öltött magára
a város: ma házában ücsörög,
kinek nincs semmi sürgető dolga
– bolond, ki esőben bandukolna.
A kúszó felhőkben elnehezült
pára most úgy szakadt le az égből,
ahogy korszakok üzennek a tűnt,
és elfeledni akart időkből.
Az eső szorgosan szitál fákra,
aszfaltra, töredezett palákra.
Tócsákban tükröződő vízkörök
fölött buborékokat hizlal a
gravitáció. Beleszédülök
e monoton, sistergő világba.
Az utakon zsúfolt a forgalom,
mégis elnyom az álmos nyugalom.
E nagy körforgást évszakok róják
hóba, esőbe, és napsütésbe
– így zajlik ez emberöltőkön át,
s én csak állok, tűnődve, merengve,
beletemetkezve az alvó fák
vízcseppes közöny-tekintetébe.
2016.
(118 szó a szövegben) (215 olvasás)
