:
Természeti jelenségnek sok csodáját láttam,
Mit megmutatott azok előtt ámulattal álltam.
Napkelte-napnyugta vérvörös színek,
Tengerek csillámló habjai, végtelen vízek.
Elborult sötét égen cikázó villámok,
Hegycsúcsok ormain fénylő hókristályok.
Erdőket tizedelő süvöltő szelek,
Völgyekbe siető, patakká lett erek.
Sivatagi tájat dúló homokvihar,
Trópusokra zúduló vízfüggöny zivatar.
Izzó tűzfolyamnak nyíló kürtő torkok,
Északi szárazföldbe mélyen nyúló fjordok.
De amit ma láttam az volt ám a csoda,
Házamtól nem messze csak elsétáltam oda.
Vácegresi réten, a domboldalt befedve,
Áll millió pipacs a mezőt pirosra festve.
Lágy szellő ringatta bíborszínű folyam,
Kecses száron nyíló, virágszirom hozam.
Nem egyedül jöttem velem van a lányom,
Aki halkam mondja, szebb mint bármely álmom.
Elképzel egy házat amott fenn a dombon,
Alant pedig kis mélyedésbe, tavacskát gondol.
Az idilli csendbe szarvasbika gázol,
Középre ér, nem fut, csak önfeledten táncol.
Balla László 2006.06.07
Vácegres
(111 szó a szövegben) (885 olvasás)
