Cím: Egy Boldog Karácsony
Szerző: ballalaci - Balla László
(12-24-2008 @ 05:00 pm)
:
Ezerkilencszázhúsz, decemberi hajnal,
Gyermek kél az ágyból, óvatosan, halkan.
Lábujjhegyen lépdel a zsúfolt szobában,
Eléri az ajtót, nesz se jár nyomában.
Olajmécses lobban, világlik a konyha,
Utána jő anyja, szinte azon nyomba.
Fát vet a parázsra, langyos még a kályha,
Recsegve-ropogva gyullad fel a lángja.
-Maradt kevés tejünk, kitesz pár nyeletet,
Szelek hozzá fiam, egy karéj kenyeret.
Ne menj üres hassal, hosszú nap előtted,
Nyugodt szívvel legyek kis drágám, felőled.
Adok meleg ruhát, azt öltsed magadra,
Metsző kinn a hideg, hallgass a hszavamra!
Kapcát tekerj bőven, dorkó cipőd vászon,
Süppedve a hóban lábad meg ne fázzon!-
Kilépett a fiú a szülői házból,
Kutya vonyított valahonnan távol.
Az ő házőrzőjük, benn feküdt az ólban,
Farkát meglegyezve tudatta, hogy jól van.
De most ha lehetne, kívülre nem kerül,
Nem vágyik a fagyra, jobb itt néki belül.
Különben is látja, vigyázza a portát,
Hűséggel, éberen, ellátva a dolgát.
Futott le a partra, szaladt a Dunához,
Körül elterülő nagy birtok urához.
Csillagok ragyogtak a felhőtlen égen,
Fényes holdsugárban, ezüstösen, kéken.
Ilyenkor, e napon uradalmi szokás,
Nyulakat vadásznak, bőséges a fogás.
Pár legényt megbíznak, gyűjtsék be a vadat,
Aki megkésve ér, bizony hoppon marad.
Ezért a sietség, elsők között legyen,
Munkát őelőle senki el ne vegyen!
Hogyha elég szorgos, jutalom jár érte,
Szegény a családja, szükség van a bérre.
Szúrós szemmel nézte az öreg fővadász,
Ő dönt sorsa felől, ő adja a szavát.
-Mi a neved fiam? Mit tesz ki a korod? -
Arca megszelídült, nyelve lágyan forog.
-Lajos, Kálmán Lajos, nyolcadikba léptem,
Kérem alkalmazzék, tisztelettel kérem!
Nem fog csalatkozni, megállom a helyem,
Ami nyulat lőnek, mindet összeszedem!-
Megszánta a vadász a fázó gyermeket,
-Jól van, gyere közénk, akad még hely neked!
De figyelem lépted, mikor, hol jársz, merre,
Léhűtőre szükség nemigen van erre.-
Dolgozott serényen, percre sem lazsálva,
Nehogy elzavarják, hibára találva.
Sohasem feledné, egész életében,
Elbujdosna messze, nagy-nagy szégyenében.
Átázott ruhája, átfagyott a lába,
Dehogy panaszkodott, úgy sincs, aki szánja!
Hordta a nyulakat, rakta egy kupacba,
Számlálni sem tudná, vajon hány tucatra.
A vadászat végét harsona jelezte,
Megjött a fővadász, Lajost nem feledte.
-Menj a báró úrhoz, kiadja a béred,
Dícsértelek néki, elégedett véled!-
Ropogós tízpengős, munkájának jussa,
Ebből mennyi jóra, finomságra futja!
Szorította a pént, jéghideg kezébe,
De most nem érezte öröme hevébe.
Indult hazafelé, új erőre kapva,
Utcákat, házakat maga után hagyva.
Hangos volt a környék, visszhangzott szavától,
-Nekünk is adatik szép, boldog karácsony!
Balla László
2008.12.23
(329 szó a szövegben) (936 olvasás) 
|
