Cím: A tanító
Szerző: ballalaci - Balla László
(04-16-2011 @ 07:32 pm)
:
Április közepén verőfényes reggel
Gyereksereg lépdel, igencsak jó kedvvel.
Oskoláriumba tartanak egy szálig,
Pajkosak, vidámak, valamennyin látszik.
Furcsállják is páran, mi ütött beléjük,
Gyanakodva néznek, kérdően feléjük.
Nincsen ma vasárnap, nyári szünet messze,
Mily mulatság készül, lakodalom lesz-e?
Pediglen ha tudnák, az derűjük oka,
Ők is alig hiszik, idegen meg soha,
Mert a való igaz, dolgozatot írnak,
Ennek ügye iránt sietnek, hogy bírnak.
Új tanítót kaptak, alig van egy hete,
Fabriczius József az ő becses neve.
Kíváncsi most arra, mit órákon adott,
Fejeikben belül mennyi nyomot hagyott.
A diákok pedig itták a szavát,
Ahogy szenvedéllyel elragadta magát.
Mesélve a múltról, régi nagy csodákról,
Dicső királyokról, gyönyörű mondákról.
A geometria számítás, mérések,
Térképek, tudomány, sokakban rémképek.
Műszerek tucatján kísérletet végzett,
Akkor hagyva abba, ha mindenki értett.
Dehogy kellett néki léniával járni,
Avval fegyelmezve szigorúvá válni.
Szeretve tisztelték, oly büszke volt arra,
Lelkes nebulói szomjúztak a tanra.
Pontban nyolc órakor nyitott a terembe,
-Jó reggelt tanár úr-, fogadták köszöntve.
Úgy, ahogy elvárta, mit parancsba hagyott,
Külön padsorokba kicsik és a nagyok.
-Rátok is gyerekek, hasonló nap várjon,
Osztom a papírost, kézről-kézre járjon.
Gyorsan, minél előbb, azzal időt nyertek,
Elindult az óra, peregnek a percek.-
Lúdtollak merültek a pennába egyre,
Szorgosan körmöltek, várva a jó jegyre.
A tanító szeme okulláré mögött,
Néha fel-felnézett nyitott könyve fölött.
Egyik alsós diák kitárt ablak mellett,
-Mintha füst terjedne. – törte meg a csendet.
-Biztos metszett gallyat égetnek egy kertbe.-
Válaszolt valaki, - az száll szerte-szerte.-
Kétkedve a szónak, kinézett a gyermek,
Akkorát sikoltott, minden kővé dermedt.
-Kigyulladt mellettünk Szakmáriék háza,
Átterjedt reánk is, idekapva lángja!-
Felugrott a tanár, -Sorakozó hamar!-
Minden egyes lelket ajtó felé zavar.
Visszanéz még egyszer, üres-e a terem.
-Gyertek kis drágáim, mihamarább velem.
Futnak az udvarra, ki az épületből,
Űzött vadként hajtva, tűztől, rémülettől.
Fabriczius számlál, megkönnyebbül szíve,
Vele van épségben mindegyik csöpp híve.
-Maradjatok együtt, dolgom van még belül.
-Ne menjen Tanár Úr, maradjon itt velünk!
- Muszáj visszatérnem, benn van az életem,
Szívemben higgyétek, nincs semmi félelem!
Munkám fontos része, műszerek, térképek,
Nélkülük mi lennék? Szerintem rémséges.
Kincseim, a könyvek, hamvadjanak széjjel,
Lidércként kísértve minden áldott éjjel?
Nem hagyhatom veszni értékes tárgyaim,
Füstként szállva széjjel foszlani álmaim.
Velük lettem azzá, olyannak, mily vagyok,
Tétlenül szemlélve darabot sem hagyok!-
Mosollyal az arcán tűnt tova alakja,
Légies léptekkel befelé haladva.
Szipogva szemlélték diákjai végig,
Mögötte a függöny felcsapott az égig.
Vöröslőn lobogva egyre feljebb kúszott,
Izzó lávatenger már a tetőn úszott.
Üszkös, vén gerenda rémisztő morajjal,
Tört lefelé utat hatalmas robajjal.
Gyűltek az emberek, siettek a népek,
Összegyűlt a falu, minden oda tértek.
-Hamar vedret, vizet! Mentsük, amit lehet!
Fékezzük a lángot, más házra is mehet!-
A gyerekek pedig, bízták még a csodát,
Mereven bámulva oskolájuk romát.
Tudatosult lassan, mi szívet szakító,
Nem bukkan fel többé a kedves tanító.
2011.04.14, Vácegres
(375 szó a szövegben) (987 olvasás) 
|
