Csobogóba csurog az eső,
ásítoznak fehér fapadok,
frissen mosdott, hűs a levegő,
talpunk alatt nyirkos kavicsok.
Finoman kopogunk ma-mázolt
folyosók lépcsőjén – s az ajtón,
bátorság-tesztet produkálni,
falakba fájdalom költözött,
örökkévalóság így várni
három ágy, s egy ajtó között.

Ülsz, madár, reszkető levélen,
várjuk, valaki beszéljen,
hallhasd az élet perc-nyomát.
A világ vég-darabkái
szűk ablakodban csüngenek,
mérgek gyér vénádba folynak,
– a holnap lesz még ünneped?-

Odakinn a nyárfák sírnak,
madárciriplés búskomor,
szeretet hulláma önt el,
arcomra ragad a mosoly,
hazaértem, de két kezed
gondolatban, markolom.