:
Pocsék volt ez a nyár,
viharmadár-szárnyak tépázták tetőnk,
mi, nők – tócsába mártott rongycsomók –
madárijesztővé áztunk kapualjban,
a parkban hajléktalanok
ponyvával takarták le a színpadot,
s a kitaposott macskaköveken
elkopott átázott cipőnk.
Kinőtt kardigánként feszült ránk a város,
sáros szerelvények sírtak síneken.
-----
A Keletiben most is gyorsvonat tolat,
kókadt lampionként lebegnek esernyők,
kendőt nem lobogtat senki,
elrejti arcom rám zuhanó zápor,
fázom, összekulcsolódik,
majd kinyílik kezem,
dermedt ujjam denevérszárny,
már mind a tíz feszül.
– Elképesztő skálán repül kis életem.
(72 szó a szövegben) (1032 olvasás)
