Leskelődöm hátrafelé,
elér, belénk rohan
a száguldó este,
kerekekbe bújnak
levéltetemek,
kertek sárga suhanássá,
a fák fáradt
árnyékokká nyúlnak,
tovatűnő képek
gurulnak mögénk:
sötét, s fénylő arcok,
hangok, mosolyok,
csókok, búcsúzások,
elvesztett fiam…

Mert itt annyian,
más planétán
éltünk eddig,
egyik mennyország volt,
másik meg pokol,
összefújja a szél
a két bolygót valahol.