rejtve hittük az Istent, remegve csókoltuk
a szerelmet, s megfeszültünk hamis hitek
ereklyéi alatt. Apáink lépteit rettegtük tékozló
fiúként, s szentekké váltunk egy lélek menedékében. 
Valami titokba simítottuk az első apróra hajtogatott
csodát, hogy - amikor hittük senki nem lát-, kibontsuk
a Fénynek, de mindig lezuhantunk a csalódás poklába.
Mert nincs menedék.

Valami titokba merítettük az első pennát,
reméltük, hogy megtudják, írtunk egy suta szót, egy
semmit, egy mindent, egy kesze-kusza vallomást.

Ma minden, minden. Az olyan is olyan,
amilyen soha nem volt. Titkainkkal angyal önmagunk
zokogva szállnak tova. )