Rám hagyta a tegnap a holnapot. Most élem.
Sosemvolt hiteket görget a jelen vihara,
és széthinti a világ talpfái között, ahogy a
többit. Majd csak elrohan felette!  Hiába!
Holnap sem lesz édesebb a víz, tegnap sem
volt puhább a kenyér, ma sem lett több 
imádság a Földön! Pedig viseli, verítékes
hátán cipeli az Isten! (Ki vallja, botlását is érti!)
Beléfáradt, de viszi. De nincs hegy, nincs liget!

Megléptem ma is az utam.  Szóltam és szólítattam.
Szótagokra törtem lelkem köveit. Ott jártam,
hol vésett szó a közöny, és nyálkás levelekről
verődnek vissza a harang lélek visszhangjai.
Nem lett mégsem könnyebb. Gyűrődnek az
ezüstszalagra rótt utolsó üzenetek, a szeretet
csupán  faragott kisded,  ahogy anyja szürkére
kopott karján nyugszik.  Cigarettacsikket pöcköl
kereszt alá a jelent tékozló Barabást kiáltója.

Látod, óh, Isten fia! Még ma is temetnek!