1.1.Törekvés bennem a falak éle, látni, mint rak fészket Isten adta terek helyén az együgyű boldogság, ott hol egyszer sivatagok, hegyek határáról, völgyek hűs  öbléből jött  a Három. Kaspar, Melkhior és Baltazar. Jöttek tudva, tudván, hogy madárnak a szárnyalást, esőt az agyag rögének, szélnek a suttogást nem adhatott nagyobb hittel a Teremtő, mint nekik az elindulást. 1.2.Hír lett, s jövendölést áldva rongyok szövedékéből varrt fénylő királyi palástot a kérges föld rabszolgája, vágott erősebb botot a legeltető, mert tanulta, hol bárány születik, farkas is megbúvik az éjre várva. De már erősödött a keresztnek csenevész fája! 1.3.Lány is lépdelt szikomorfák árnyékában a kúthoz, hol majd vizet óhajt a jövő embere, de a víz erről még mit sem tudott, s a lány is csak, mint ciprus fiatal hajtása. Idő-sima kavicsokon bukdácsolt a folyó, akkor is, hol megtisztulást ígér majd egykor a prédikáló remete tenyerének öble. De már erősödött a keresztnek csenevész fája! 1.4. A szőlő vesszeje is megfogant miből bor simul majd a tömlőbe a végső éjszakán, és ezüstcsíkot rejtett a mély miből jutalmat kap csókért egy tévelygő tanítvány. Nyomorultak kincsét rejtette az adószedők szekere, átokból fonódott az éhség hálója. De már erősödött a keresztnek csenevész fája! 1.5.Hová lett Kaspar aranyának fénye, enyhít-e még sebet Melkhior mirhája, és Baltazar, tömjéned illata felér-e még az egek tornácára? Hiába szakított hát hús-vér utat magának a szeg, hiába a pálmák levágott ága, a korbács karma, az anya zokogása, a pásztorok némasága? 

2.1.Téglavető vagyok. Honnan is tudhatnám! Számolom a téglákat sorjában-hosszában. Ez itt az alapba való, ez meg boltívnek, hajlásnak. Van itt teremnek, van apró szobának, amott faragott bölcsőnek, mellettem még pár tucat az út vonalának.  Olykor megfáradok, elnézem hatalmát, színét a talmi csillogásnak, de mondom csendben –ha kell egyedül is-, az nem lehet, hogy csak egy az igaz, a keresztgerenda egykor volt csenevész fája!

3.1.