:
vállamon a(csupa) lom súlya –valahol – a nyaki gerinc mentén kanyartalan
meszes mederben magányba húz majd ott (is) marad (sors) pályán az ideg
nyúlványonként rombol bibliai templomot - de nem várva a három napot-
bennem az emlékezetkihagyás. Itt vagy hát! – mondom, de mire (mire is?)
kigondolnám mit is kérdeznék, kézfejemre májfoltot cseppent, szemem alá
csak azért is rendíthetetlenséggel – Ez leszel még inkább! - jövőt duzzaszt a perc.
A reggeli buszon majd megfulladok az üzem és anyag gőzétől reszket a létem
senkit nem hív értem a jelen hogy elvigyen magam lépek ki mosolytalanul egy
szülőszobából de a kisded nem ismer meg soha a jövőben. Ma időpontra vagyok
beírva - egy másikra már előbb- lehet egy lesz a kettőből a fémhenger öble vár
bástyám még tartom a csata hevében ledől majd rólam a vért hiányolom csak de
belül elönt az is egy ki nem vágott fa tüzével melegednék. Steril géz szagából csavar
türelem béklyót agyamra a szédülés oka előre nem látható módon van bennem a
műanyag széken lassan lecsúszom a fal illesztéséből nézek saját magamra. Te vagy?
Kinek tartozom még - s hiszi is- írjon mielőbb mert körmöm keskeny ívével nem
tudom magam kikaparni a deszkák közül hogy elismerjem tavasszal szebb temetni.
(192 szó a szövegben) (980 olvasás)
