Nincs az a város, ahol olvadt fény a jövő,
s félénk estikék simulnak  költők kézfejéhez.
Várakozás, csak várakozás a nagy fogadkozás,
mindegy, hogy a többről, tudatról, vagy ősi hitről.

Nincs már az a tengerpart, merről asszonyok
kendői kéklődtek, s megtérők szemeibe húzott
"Isten hozott!"- könnyet hegedűjével mindenki vén
cigánya. Elnyűtt dalt karcol egy cicomás verkli.

Nincs már templom nyitott kapuval, sem tiszta
oltár. Honnan csak egy könyvből szólt az ige egykor,
ma hivatalból jósolt üzenet a kiváltságos feltámadás.
Üzletté halványult a szeplőtelen ártatlanság.

Nincs már munkás hétköznap, csak hét közbenső nap,
hol egyformán didereg itt mind, ki hozta, ki rakta a tüzet, 
ki messziről nézi,  s az is ki sorsát hamuban kutatja.
Sötét szobákban tél jön csak mindig télre.

Mint hidege a kardnak, hová tűnt véred forrongása,
Pannónia népe?