Cím: 112
Szerző: fényesi - Tóth János
(11-02-2012 @ 10:13 pm)
:
Én csak magam akartam lenni, ahogy
látnom adatott a kócossá borzolt őszi
fákat, és a sietőssé vált lábak ütemét a
nyálkássá rétegezett köveken hallani.
Csak a zenét akartam sikításnak érteni,
értelmét a túlvilági kérdéseknek, és
elhinni, hogy jó ez a válaszok nélküli élet.
Csak a gyerek pillantását akartam felnőni
látni, amikor már neveti a tű szúrását, és
rám nyitja az öregség ajtaját néha, napján
köszönteni, hogy megszületett, s csak
hagyni a békétlenség zászlajának lobogását
másra. Nem akartam én más lenni soha, csak
adni, és kapni, elfogadni a nincset, elrejteni
ha van még elrejteni való. Csak nyüszítés
akartam lenni gazda nélkül, fületlen kedves
bögre, pár nélküli páratlanság, vissza nem
váltható üvegbetét a szekrény tetején,
egy könyékig mocskos életguberáló.
Csak imádni akartam a téglák konok rendjét,
a kereszt árnyékába állni, jó oldalra fejem
hajtani, ujjammal sebeket érinteni, köveket
görgetni, mindent mi tehető megtenni, vagy
-sokszor- csak úgy tenni. Mert nincs sötét mi
sötétebb lenne, nincs jég, mi hidegebb lenne,
amikor arra eszmélek, hogy félem az Istent,
és Isten velem fél!
(149 szó a szövegben) (936 olvasás) 
|
