vigyen magával a cicomás szobák hamissága,
porszemek fergetege déli napfürdőben!
Vagy csak úgy beletenyerelni a semmi képébe,
s nézni, mint bukdácsol át létünk peremén
a világnézeti különbözőség. Vegyen ölébe a
kétségbeesés démona egy betegre nehezült
éjszakán, s vigyen magával, hol nincs már 
hatalma a holtak emlékének, sem csillogó
szárnyverdesésének holmi féktelen, de boldognak
hitt valaminek a szavak műtermében. Vagy
csak úgy lebegnék, ahogy szép öregasszony
felett múlt századok levendula szabadsága,
sétálóbotos parfé egy földig hajolt csillag
szégyenlős fényében. Veszni is vesznék, ahogy
beázott pincék penészlelkében vesznek félelmükben
az  egymás hegyére tornyosult, megtépázott
intelmek a szabadról, rosszról, mert nincs, nincs
helyük már ebben a világtalan világban.
Csak úgy, mert csak úgy van minden.