:
Tegnap vihar mögül néztem az időt.
Nem láttam széleit. Minden szín
csupa halvány, elmosódott hang,
illat, szilánk-emlék rólunk.
Égből való, port érintő, zuhanás.
Krátere mélyére szállva bámulom.
Micsoda kavargás! Mennyi titoknak
tűnő tétova tanakodás a holnapról!
Pedig jelen a buktatónk.
Nincs képző, rag, feltételes mód.
Az első nincs, csak olyan kiváltság a
hitben élőknek, hogy erősödjenek!
A második már mozdulatlan
feszülése a vadra éhes konokságnak.
A harmadik, menekülés a csönd
hazug védettségébe. A többi?
Próbatétele a: Merre jársz
Uram? - rebegve elejtett szavak
hiábavalóságának.
Csalfa zuhatagban lebeg, remeg,
omlik az ember fiának leple.
Éjjel felriadok a nélkülöző koldus
pillantásával, és betakarom a vállad.
(82 szó a szövegben) (304 olvasás)