Cím: A szélhárfa
Szerző: kisssp - Kiss Péter
(11-21-2010 @ 08:07 pm)
:
A késő őszi nap a kert fái közt, a lombokon átszűrődve nyomult be a nappali ablakán, megült a kandalló műkő peremén, és a borostyánszín gyertyatartó talpán remegve megpihent.
A férfi gyenge sóhaját elnyomva hátravetette magát kényelmes karosszékében, maga elé vette rejtvényújságját, kikészítette mindentudó, megfejtést segítő kézikönyvét, sandán a konyha benyílója felé pillantott, és golyóstollát megmarkolva munkához látott.
A második szóhoz sem ért a skandináv rejtvényben, amikor meghallotta felesége hangját, amint a csörömpölő edények zaján keresztül sipítozott.
- Szívecském! Bekészítetted a fát? Tudod, ilyenkor hamar kihűl a lakás. Nemsokára alá is kéne gyújtani. Jolánka is megfázott múlt héten, ágyba kényszerült, Béla naponta jár hozzá látogatóba. Nem is értem, miért nem költözik hozzá. Igazán benőhetne a fejük lágya. Egyébként már nem olyan világ van, hogy szégyelleni kéne az együttélést házasság nélkül! A mi gyerekünk is úgy lakik Violánál, aki már a másodikat fogja szülni, hogy nem házasodtak össze. Tényleg! Neked nem mondták, mégis mikor? Persze, nem mertem én sem megkérdezni. Tudod, milyen szemérmes vagyok. Gyula! Neked kéne már megkérdezni. Sosem kérdezted meg. Olyan lehetetlen vagy! Begyújtottál? Én már fázom!
A férfi felkászálódott, kitolta maga alól a fotelt, és a kandallóba bekészített fa alatt meggyújtotta a papírt.
- Ég már – szólt és kezébe vette írószerszámát, rejtvénylapját.
- Szélhárfa, három betű, közepén „o”, az előző rejtvényben is szerepelt – motyogta magában.
- Gyula! Már megint a pulton felejtetted a szemüvegtokodat. Hányszor mondtam, hogy ne a konyhában tartsd! Mindig itt keresed rajtam. Nincs benne most a szemüveged. Persze, hogy rajtad van. Olyan nevetséges vagy, amikor száguldozol a lakásban, orrodon az a hülye keretes okulár, és rajtam keresed. Tényleg! Mikor mégy már el újat csináltatni? Most dobtak be egy nyereményszelvényt, ha lekaparjuk, akkor árengedményt kapunk a keretre. Legalább elvinnéd az enyémet is, és megigazíttathatnád, mert mindig kilazul, kiesik a lencse. Persze, neked állandóan nehézséget jelent egy kis szar csavar bele tétele, megszorítása. Nem kellene inkább egy újat csináltatnom? Ez már két éves, kiment a divatból. Jolánnak olyan szépet csináltak, bifokális helyett olyan izét, amelyiken nem látszik a közellátó. Hogyishívják Gyula? Agresszor lencse, vagy agresszív? Figyelsz rám, Gyula!
- Progresszív szívecském. Progresszív lencse – válaszolt nem nagy lelkesedéssel.
- Jaj! Elfelejtettem mondani, mikor lementél a pincébe krumpliért, hogy egy üveg lekvárt is hozzál fel. Persze hozhattál volna magadtól is, tudtad, a süteménybe azt akartam tenni. Neked mindig, mindent mondani kell. Menj, de ne az ideiből, hanem a tavalyiból hozzál. Nézd meg, melyik penészedik esetleg, mert annak leszedjük a tetejét, a sütibe megfelel. Igyekezz már, mert a sütőből rég kivettem a tésztát, meg kell töltenem, nem akarok éjszakáig fenn lenni a nyavalyás sütemény miatt. Ezt is miattad csinálom. Én magam nem ennék egy falatot sem. Csak te meg a gyerekek vagytok olyan falánk édesszájúak. Még jó, hogy nem vagy cukros, mint szegény anyám volt. Meg én.
Amint visszaért a pincéből, alig nyitotta ki a konyhaajtót, máris zúdult a nyakába az áradat. Szó nélkül lerakta a lekváros csuprot az asszony elé, és visszaült a helyére.
- Kapcsold be a rádiót szívem! Nekem nedves a kezem a mosogatástól. Meg be is kell krémeznem, mert ez az új szer nem igazán kézkímélő, hiába van ráírva, mégis kicsípi. Ilyet máskor ne hozzál! Biztosan nem volt nálad a szemüveged a szupermarketban, vagy szégyellted felvenni. Nem értem, mit szégyellnek a férfiak a szemüveghordáson. - Persze, biztosan a szomszédék bögyös Nikikéje segített az illatszeren, és inkább a domborodó köpenyét nézegetted, minthogy odafigyeltél volna, mit veszel nekem mosogatáshoz.
Gyula visszaült, miután bekapcsolta a rádiót. A kilencvenes évek zenéje szűrődött át felesége koloratúrszoprán csacsogásán.
Rejtvényújságján átnézve, kezében a tollal, bambán bámult maga elé, már nem is igen értette neje szövegét. Néha-néha egy-egy igennel válaszolt, bizonyítva lankadatlan figyelmét. Szemhéja le- lecsukódott, akármennyire erőlködött is.
- Szélhárfa, három betű. Pedig tudtam…. három betű….szélhá…. – motyogta elcsendesülve.
- Hagyd már abba ezt a haszontalan rejtvényfejtést Gyula – szólt az asszony, aki egyik pillanatról a másikra az előtte lévő fotelban termett.
Nem emlékezett, miként került oda. Régi, fényes brokát pongyola volt az asszonyon, fején hajcsavarók, átkötve muszlinkendővel. Kézfeje vastagon bekenve undorító, zöld krémmel. Mindkét kezét, mint aki megadja magát, tenyérrel feléje fordítva, fejmagasságban tartotta.
– Meg kell fejtenem. Mindenáron. Ha az életembe kerül is – mondta.
Furcsán érezte magát, a hangok alig jöttek ki a torkán. A fények tompán, szürkén játszottak a nappali falán. Az asszony mefisztói mosolya mögül gúnyosan felkacagott.
- Nem tudod megfejteni. Gyenge vagy Gyula! Agyilag gyenge – vihogott.
- De meg tudom fejteni, mindig sikerül, csak most egy kicsit… – dadogott.
- Szélhárfa, és három betű. Nem tudod! Csak én tudom – sipítozott.
A férfi meghökkent. Honnan tudja, hogy mit nem tudok? Hiszen én fejtem a rejtvényt!
Végtelen düh fogta el, amint meglátta az asszony kezében újságját összegyűrve, összekenve zöld mocsokkal, és főleg kitöltve, megfejtve.
- Azonnal add vissza – ordította, meglepődve saját magán, mert mióta ismerte, udvarias kérésen kívül sosem hagyta el más a száját.
- Minek neked, már mind megfejtettem – mondta gúnyosan, és mutatta a kockás rejtvényoldalt.
Az tényleg be volt telve, kivéve egy szót, egy hárombetűset.
Meghatározás: szélhárfa.
Elöntötte az agyát a fekália. Lenyúlt maga mellé, a nem tudja, hogyan odakerült önvédelmi gázpisztolyát az asszony homloka felé irányította.
A következő pillanatban a neje a fotelben hátrahanyatlott, homlokán fekete, füstös lyukkal, halott-sápadtan motyogta: eol!
– A megoldás! Szélhárfa, eol – ujjongott a férfi.
A pisztoly závárzata hátrasiklott, kivetette magából a töltényhüvelyt, és a mozaikpadlón csörömpölve elgurult….
Felriadt.
Lehajolt a kezéből kiesett golyóstollért, és beírta a hárombetűs megoldást a helyére: EOL.
A kandalló peremétől a lenyugvó nap sugarai már egy arasznyival lejjebb pásztáztak, szabadon hagyva a gyertyatartó borostyánszínű talpazatát.
Az asszony folyamatos mondókájára időnként igennel, „igen szívemmel” válaszolva, csendesen töltögette az oldal négyzeteit.
(898 szó a szövegben) (1038 olvasás) 
|
