Szürke hangon átbukott az ősz a dombokon.
Nyirkos ágak hajlatát a szél cibálja szét,
hallgatom, immár az alkony jár a víz felett,
múló nyár az ég alatt bágyadtan integet.

Hulló harmat átcsorog a fonnyadt fű között,
ágak rothadt kérge ontja barna illatát,
bokrok között árva varjú búsan kucorog,
együttérzés, szeretet a sírjában forog.

Menekülők lepik el a kopár földeket.
Ki ad nekik vándorbotot, vizet, kenyeret?
Fagyos tél terít be szívet, embert és hazát,
hol van testvér, ember, isten és felebarát?

Elbukott ma már az ősz a szürke dombokon,
hajlatát a nyirkos ágnak, szél cibálja szét,
hallom, hogy a fáradt alkony jár a víz felett,
múló nyár az ég alatt, bágyadtan integet.