Apám bottal jár. Csak nézem ősz fejét,
Kis sámlin ülve hogy dédelgeti a fény.
Csak nézem csendesen: Hol van az én apám?
Hol van az, ki felszántott hét határt?
Akinek kezében gyurma volt a vas,
Marhát ölt, ugart tört, elhozta a tavaszt?
Ráncos, foltos keze: ez rakott várakat?
Ez mentett vihartól szép fecskemadarat?
Villámló szemétől mindenki rettegett:
Most az unokákon ellágyulva nevet!

Könny szökik szemembe, mennék a konyhába,
A falon nagy tükör az utamat állja.
És hogy belenézek: én vagyok, mint apám,
Ugyanaz a szemem, az alkatom, a szám.
Csak én már nem tudok ilyen ember lenni,
Marhát ölni, ugart törni, kis fecskét menteni.
Belém hasít akkor keserű rémület:
Mi lesz velem, Apám, mi lesz majd nélküled? 

09.05.04.    11:45