Nemrég került hozzám, és csak száz forint volt,

az ócskapiacról egy kép, melyben víz, s homok folyt.

Rendbehoztam itthon, s most az asztalomon

mutat ezer tájat, hegy- völgyet, kis folyót;

és ahogy forgatom, akaratom szerint

mutat virgonc nyarat, vagy rosszkedvem telit.

Pedig csak buborék, marék színes homok,

mégis: képzeletem, vele lelkem lobog.

Sétálok a piciny, lapos patak-völgyben,

sárkánycsontot ások mélyen lenn a földben…

S ha egy-egy buborék mélyebbre beszorul,

kristálygömböt mutat újabb alakzatul.

Mint szerelmes hajlik párjának ajkára,

gördül a homokszem a másik aljára.

És már nem emberpár, de vicsorgó szörnyek

tapadnak egymásra, s hullnak homok-könnyek…

Aztán egy mozdulat, nem-akart billenés,

a buborék elszáll, vele az ihletés…

Nincs többé sárkánycsont, sem szörnyű ölelés,

csak egy fanyar mosoly: s egy újabb billenés.

Mégis, a varázslat el-elgondolkodtat:

Ki billegtet minket, s mit lát a homokban?

2002.09.08.

    18:25