Favágás

Történt egyszer, hogy motorommal a lankás Tokajhegyaljára vetődtünk.

Igencsak ráéheztem egy kis gyümölcsre. Nekivágtam hát a szőlőskertek felé, gondolván, hogy akad még egy-két szem elmaradt őszibarack, szilva, miegymás, amit a borospincék között úgysem őriz senki. Öreg kecském egyenletesen vette a kanyarokat, emelkedőket, míg egyszercsak egy dombtetőn, a lehető legsimább úton megdöglött.

Pislogtam nagyokat, hogy mitől lehet ez: mivel semmi értelmes nem jutott eszembe, nekifogtam szép rendszeresen a motor ellenőrzéséhez. Már éppen előkotortam a szerszámkészletet, mikor vagy húsz méterrel arrébb ritkás fejszecsattogást hallottam. Gondoltam, lesz ott valami keményebb talaj is, nem csak a mindent elnyelő homok: így aztán odatoltam hű motoromat.

A látvány meglepő volt: Egy majd' százéves, nagy cseresznyefát kopogtatott egy hasonló korú bácsika, alig pár évvel fiatalabb baltájával. Az öreg  inkább szívósságával, mintsem erejével győzködte a törzset, mert forgács nemigen repült; ám a tövénél hatalmas bevágás fehérlett a sötét kéreg alatt. Miután köszöntöttük egymást, elmondtam a kínomat, s az öreg szívesen megengedte a nagyjavítást. Meg is voltam vele alig pár perc alatt. Hálából felajánlottam segítségemet, amit a bátyó nehezen bár, de elfogadott. Felkaptam a fejszét -igazi, kézzel kovácsolt, múzeumi darab volt, ám éles, mint a "beretva"- , szóval elkaptam a hosszabb végét, és jóapámtól tanult módon vágni kezdtem a fát.

Bezzeg büszke voltam magamra, mert csak úgy repült a forgács! A papa mosolyogva nézte fiatalos lendületemet, s csak mosolygott akkor is, mikor két- három perc múlva ledobtam a pólómat, vagy tán' tíz perccel később pedig már a bőrömből bújtam volna ki a szeptemberi napsütésben. Kitöröltem két szememből az izzadtságot, beleköptem a tenyerembe, és folytattam. Már alig tartotta valami a vastag törzset, mikor az öreg figyelmeztetőleg megköszörülte a torkát. Mikor odapillantottam, szó nélkül a motorra, majd a dőlni készülő fára mutatott. Megértettem a célzást: a fejszét belevágtam a maradékba, és délceg léptekkel indultam a moci felé. Ekkor óriási recsegés-ropogás hallatszott, én pedig mint a nyúl, ugrottam oldalra. Még a levegőből láttam, hogy a sokmázsás, lecsupaszított fatörzs szinte pontosan az előbbi helyemen zuhan végig. Az ágaktól megfosztott, hosszú gerenda még ugrott egyet a földön, majd halvány porfelhőbe burkolózva elpihent.

 Lelki szemeim előtt felrémlett egy életnagyságú motor-matrica képe, ám mikor feltápászkodtam, döbbenten vettem tudomásul: a fa- igaz, csak centiméterekkel-, de a géppel párhuzamosan feküdt el, öreg jószágomon pedig egyetlen karcolás sem esett. Miután feltűnően lassan visszatért az eredeti színem, kezdtem összeszedni a vastagabb ágakat, nomeg messze tűnt büszkeségemet. Az öreg azonban pihenőt rendelt el, s komótosan beballagott a présházba.

Bentről csalogató félhomály és hűvösség ígérkezett, én pedig gondolkodás nélkül követtem az apó példáját.                                                                             

Került finom házikenyér, szalonna, még egy darabka kolbász is akadt, a hatalmas kajálás után pedig csendesen beszélgettünk a gazdával. Kiderült, hogy a környéken igencsak jóhírű borász az öreg, mikor pedig megtudta, hogy felettébb szeretem a jóféle borokat, leballagtunk a pincébe.

Sándor bácsi elmondta, hogy az erjesztőpince máshol van, itt már csak a kiforrott, elkészített borokat tartja. Mutatott is mindjárt vagy ötfélét, jókora pohárba mérve a nedűt, mely hűvösen és topázszínben ragyogott a lopóban. Mindegyikből töltött több-kevesebbet, amiket nagy érdeklődéssel, és egyre nagyobb lelkesedéssel kóstolgattam. Igazi ínyenc lévén eszem ágában sem volt kiköpni a folyékony aranyat.

Ráérezvén, hogy hamarosan kissé fejembe száll a hegy leve, úgy döntöttem, ideje indulni. Illendően megköszönve a bort és a vendéglátást, nagy lendülettel kilépve a hűvösből, elindultam a jágány felé a nagy hőségben.

         A következő, amire emlékszem, hogy egy parasztház gerendázatát bámulom. Miután borzasztó fejfájással feltápászkodtam, rádöbbentem, hogy minden ( de tényleg minden) ruhám az ágy végében hever, szépen összehajtogatva. Az ágy fejrészénél egy lavór feküdt, szerencsére üresen. Mikor egy szál másnaposságban elindultam a göncöm felé, nyílt az ajtó, és egy babaarcú, hosszú mézszőke hajú, alig-pólós és széthasogatott farmerbe bújt, 20 év körüli lány lépett be, kancsóval és pohárral a kezében. Bár cseppet sem vagyok egy álomférfi, és ráadásul úgy is nézhettem ki, mint ahogy éreztem magam, azért kellemesen meglepettnek tűnt. Vizezett bort hozott, amolyan " kutyaharapást szőrivel"- gyanánt.

         Fél óra múlva jóval kevesebb fejfájással és jelentékenyen több ruhában ültem a konyhában, egy asztalnál a két öreggel, a smaragdszemű Olgával és rántott csirkecombok érzéki halmával. A gyógymód miatt motorozásról szó sem lehetett, és mivel egyébként is késő délután volt, meghívást kaptam még egy éjszakára. Olgával sötétedésig beszélgettünk, majd a nagymama hívására bementem lefeküdni, Olgi pedig a szemben lévő portára, édesanyjához -legalábbis egy időre.

         Másnap reggel igen kialvatlanul, ám fölöttébb elégedetten búcsúztam a házigazdáéktól, Olgival pedig egy cinkos pillantással és egy titokban váltott búcsúcsókkal köszöntem el. S bár óvszerkészletem érzékeny veszteséget szenvedett, azért csöppet sem bánkódtam.

  Még egy érdekes mozzanat: Még aznap délután, egy rendőri ellenenőrzés után kulacsomból öblítettem le az izgalmakat, s rémülten vettem észre, hogy kútvíz helyett jófajta aszúbor van benne. Aranyhajú szerelemistennőm így biztosította, hogy nem csak kilométerekkel arrébb, de még hosszú évek múlva is mosolyogva emlékezzem rá.

97.10.12.

17:05

...eredeti sztori, kezdő firkász koromban levésve...