Cím: Vékony jégen
Szerző: cirimok - Budai Ferenc
(02-03-2017 @ 09:26 pm)
:
Van nekünk a ház sarkánál egy problematikus sarok, ahol a csatorna kifolyója okoz rendszeres posványt.
Már megoldottam egy kavicsos zsomppal, normál időben működik is, de most tele lett jéggel, a jégtócsa pedig szépen terjedt befelé a járdára. És mivel sarkon van, ott ugye az ember irányt vált... ha tud.
Tegnap reggel is szépen mentem kifelé, a sarkon a leheletnyi hó alatt ott a jég, és... időben megálltam. Mögöttem a feleségem tipegett, én pedig megfordulva rá is szóltam, hogy :
-Figyelj! -és mutattam talpam alatt a jeget.
Csakhogy ehhez a mozdulathoz félig hátra kellett fordulni. A lábaim pedig, mint rosszlányoknak az ötezrestől, azonnal távolodni kezdtek... Két másodperc alatt spárgaközeli állapotba kerültem, és tudtam, hogy itt most minden törik és szakad...
Bár már egy ideje tükörtojás-klub tag vagyok (akik csak tükörből látják a tojásaikat), azért igenis ott vannak azok az érzékeny műszerek, amikre nem szeretne egyetlen férfiállat sem ráülni. Pláne jégen.
Gyorsan alkalmaztam a többpontos alátámasztást, vagyis mancsokat előre... és rosseb bele, az is csúszik szét! Megmondani nem tudom, mikor csináltam spárgával kombinált fekvőtámaszt, de a folytatás továbbra sincs tervbe véve...
Eme férfiatlan állapotomban gondolta úgy a Zsömi kutya, hogy mármost ő megment engem. Rohanva érkezett a hatvan kilójával, és... leseggelt a jégen, két lépést csúszott, majd ugyanazon sebességgel, ijedtében visítva farba is csókolt. Mivel azonban kissé magasabban volt nálam, a lendülettől felrepült a hátamra, pontosabban a nyakamba, amitől aztán belenéztem a tükörjégbe. Kezeim szét, lábaim szana, a kutya a nyakamban, orrom a jégen, és a közössé vált lendülettől csúsztunk a mini koripálya széléig.
Mikor fel tudtam emelni az arcomat annyira, hogy a szódáskocsis-szótár válogatott készletét sorolni kezdjem, Zsömi rájött, hogy milyen kellemes meleg hely a gazdi háta. Az istennek sem akart leszállni, és a "takarodj a k**a anyádba te dög" kezdetű lírai esszémet úgy értelmezte, hogy azonnal üljön le. Megjegyzem, ezt a parancsot amúgy soha nem teljesítette...
De most igen, és egy szőrös kutyapopó cuppant lendületesen az őszülő tarkómra. Ezzel lenyomva a fejemet, és a magyar tájszólás legérdekesebb indulatszavait már a hűs betonnak motyogtam el... miközben egy zászlós farok sűrű csóválása borzolta a maradék hajamat és amúgy is kissé zilált idegeimet.
Mikor nagy nehezen kivergődtem a dög alól -aki játéknak vélve az egészet, lelkesen csaholva ugrált körül újrázás reményében-, hát az én drágaságom a lucskos betonon fetreng, és eltorzult arccal sír...
Majdnem keresztülesve a lelkes eben, négykézláb odavergődök, hát ez a dög -nem a kutya- nem hogy nem sír, de konkrétan visítva összepössentette magát a helyzetemen...
Vissza kellett menni ruhát cserélni.
Mindkettőnknek.
(406 szó a szövegben) (152 olvasás) 
|
