Fullextra.hu

:
A kívánság

- Sir?
- Igen, Mildred?
- Sir, itt van egy hölgy, aki híreket hozott.
- Már nem érdekel, Mildred. Befejeztem a kutatást.
- De ez a nő ismerte Lilyt.
- Miért higyjem el?
- Mert a sah udvarában szolgált, Sir. Onnan szökött meg, és a Mauritánia vette fel a tenger közepén.
- És hogyan került Londonba?
- Szolgálónak fogadta a Mauritánia kapitánya. Onnan tudta meg a történetet, és egyből el is küldte a hölgyet ide.
- Rendben, Mildred. Küldje be.
A kapitány kinyitotta az egyik kis szekrénykét. Metszett üvegben, kristálypohár mellett sötétvörös konyak kellette magát. A fiókban pedig egy zacskó, száz arannyal, mellette egy töltött Derringer pisztoly. Sosem lehet tudni… Keze lassan simított végig a fekete bársony zacskón. Nagyon szerette volna, ha ez a nő végre megkaphatja a jutalmat. Enyhén remegő kézzel töltött egy tiszteséges adag italt, de arca nem mutatta a lelkében dúló vihart.

Halk kopogás után nyílt az ajtó, és Mildred egy zöld posztókabátos nőt vezetett be. A nő megoldotta főkötőjét, és csak ekkor látszott, hogy afrikai származású.
- Üdvözlöm. -szólt kissé távolságtartón a kapitány. A nevem Sir Alexander Lewis.
- Üdvözlöm, Sir. -pukedlizett a nő. Az én nevem Sawah.
A kapitány az egyik szófára mutatott.
- Foglaljon helyet… Mildred szerint híreket hozott Lilyről.
- Igen, uram. -rebegte szemlesütve a nő. Óvatosan ült le, láthatóan zavarban volt. Fekete bőrén néhol megcsillant a gázlámpa fénye.
- Tudja, hogy jutalom jár a fellelőnek? És hogy golyó a hamis hír hozójának?
- Nem tudtam egyiket sem, uram. -rebbent meg a nő. De ha megengedi, egyikre sem tartok igényt. -nyelt nagyot.
- A száz aranyra sem? -húzta fel szemöldökét a Sir.
- A golyóval szembeállítva nem olyan csábító. -próbált mosolyogni Sawah.
- Mindegy. Mondja, mit tud… -hörpölt a poharából Sir Alexander.
- Nos, uram, mint talán már értesült róla, Rahmin sah udvarából szöktem meg… Sokakat ismertem ott. És amikor Sir Humboldtnak, mostani gazdámnak meséltem az ottaniakról, ő javasolta, hogy jöjjek el önhöz.
- Ugye tudja, hogy a lányomat keresem?
- Tudom, Sir Humboldt elmondta. Rahmin sah felesége pedig igen hasonlít a gazdám által leírt hölgyre.
- Tehát tudja, hogyan néz ki…
- Tudok olyat is, amit a sah, a szolgák és Ön tudhat csupán. -villant meg Sawah szeme.
- Nos? -ült le egy hatalmas karosszékbe a kapitány.
- A hölgy európai, finom vonású. Haja fekete, bőre hófehér, arca kissé szeplős. Orra kicsi és bájos, ajkai szélesek és kellemesek. Kék szeme és hatalmas szempillái vannak.
- Eddig bárki lehet.
- A neve Lilly volt.
- Ezt mindenki tudja.
- Most Aisam a neve. Náluk fehér rózsát jelent. Mindenki azt hiszi, a bőre miatt van. Pedig a derekán van egy sebhely… a gerince mellett, ahol a legkarcsúbb a női test.
Sir Alexander Lewis kezéből kiesett a drága pohár. Halkan koppant a szőnyegen, nemes tartalmát mohón nyelte el a kézzel szőtt mestermű.
- Honnan tudja ezt?? -kiáltott a nőre.
- A sah rabszolgájaként az úrnő rendelkezésére kellett állnom. Étkezés, fürdetés, öltöztetés, és minden más. Sokszor néztem azt a virág alakú sebhelyet. Az úrnő mesélte, hogy gyermekkorában leesett a lóról, és egy ág fúródott a testébe. Az orvosok pedig csak úgy tudták kivenni, hogy csillag alakban bemetszették a bőrt, és úgy nyúltak be az ág darabjaiért. Kishíján belehalt a fájdalomba.
- Kishíján… -zokogott a kapitány. Inkább halt volna bele, mintsem egy háremben tengődjön. Ki tudja, hogyan alázza meg nap, mint nap az a keleti vadember.
- Nem, nem! -tiltakozott két kézzel Sawah. Nincs hárem! A sahnak Aisam úrnő az egyetlen felesége. Úgy imádja őt, hogy úgy még egyetlen nőt sem szeretett férfi. Az úrnő egy percig sem volt rabszolga az udvarban. Sőt, azt beszélik, Rahmin sah a rabszolga-kereskedőt is pokolra juttatta, kint, messze a partoktól.
- Nincs hárem? -döbbent meg a kapitány.
- Mondom, hogy nincs. Az úrnő teljes kényelemben él. És szereti az urát, ahogyan az úr is szereti őt. Gyönyörűek és boldogok együtt. Talán nemsokára a gyermekáldás is eléri őket.
- Hazudsz!! -ordított a kapitány. Felugrott, és a nyitott bárszekrényhez lépett. Reszkető kézzel nyúlt volna az újabb pohárért, de képtelen volt megfogni. Majd hirtelen mozdulattal a pisztolyra markolt rá. Egy pillanatig szorította a halálhozó vasat, ujjai belefehéredtek. Majd ledobta, és a fekete zacskót tépte fel a tálcáról.
- Itt a pénze. -tartotta el magától, mintha forró, vagy fertőző lenne. Amikor Sawah nem merte elvenni, az ölébe dobta.
- Vigye. Egyetlen kérésem lenne. Maradjon mindez köztünk. Ja és ha lehet, maradjon elérhető…
- Igen, uram! -hajolt meg a fekete test, és óvatosan indult el a kijárat felé. Még mindig nem merte elhinni, hogy szó szerint egy kisebb vagyon pottyant az ölébe.

Néma csendben telt el pár perc. Sawah már az utcán járt, mikor a kapitány házát hatalmas ordítás töltötte be.
- MILDRED!!! MIIILDREEEED!!
- Igen, uram? -loholt be lélekszakadva a komornyik.
- Hol van Mildred?
- Egy órája már elment, uram. A pihenőidejét tölti az anyjánál. Én nem tudok segíteni, uram?
- Nyergeljen egy lovat, James. A klubban van dolgom.
James szemei nagyra nyíltak. Hogy a sir lovagol?? A klubba? Három éve nem volt sehol, akkor is kocsin… De a parancs, az parancs.
Tíz perccel később nyílt a Lewis ház kapuja, és a kapitány fiatalos lendülettel robbant ki rajta. Öt perc múlva pedig a Gentleman’c Club ajtaját verte.
- Kinyitni! Azonnal! Kinyitniii!
A kapuban megtermett fickó bukkant fel.
- Miben segíthetek? -bökte oda.
- Hát maga kicsoda? -döbbent meg a kapitány. És hol van le Court?
- Én vagyok az új le Court. -vicsorgott a kapus. Az öregúr már a mennyország kapuját őrzi. És nagyon ajánlom, tűnjön el, mielőtt magát is oda küldöm.
- De én Sir Alexander Lewis vagyok! -tajtékzott a kapitány. örökös tag itt a klubban!
- Lehetséges, de engem nem értesítettek önről… Kérem várjon, megérdeklődöm a titkár úrtól…
- Itt a belépőm! -meredt a Derringer csöve a kapusra. Együtt megyünk a titkár úrhoz.
A nagy darab fickó kelletlenül állt félre, és a pisztolycsővel a hátában ballagtak a klubterembe.
- Wolf! Wolf!! -kiabált sir Lewis, és a titkár meglepve nézett fel az újságból.
- Nocsak, Alexander! Micsoda meglepetés… Hajjaj, de mekkora… -nézett furcsán a pisztolyra.
- Ez a tag nem akart beengedni.
- Meg fogsz lepődni: azért tartjuk. -húzta fel borzas szemöldökét a titkár.
- Ellenem??
- Dehogy. A hívatlan behatolók ellen. Viszont döntsd el, hogy lelövöd vagy elengeded, mert akkor úgy alakítom a délutáni programomat…
Halkan kattant, ahogy a kakas óvatosan a helyére ereszkedett. A kapus egy ajándék szivarral kiengesztelve visszamehetett a helyére, Lewis és Wolf pedig olyan beszélgetésbe fogott, amilyen még ebben a klubban is ritkaság volt. Fél óra múlva becsatlakozott Sir Wiliam is.

A nagy hatalmú kereskedő Lewis tisztelője és Wolf jóbarátja volt. Percek múlva már kezdett alakot ölteni a mentőakció. Két héttel később a Batávia Kereskedőház Hammer nevű tizenhat ágyús hajója futott ki a kikötőből, mögötte a Dogger nevű teherhajó. Rakterében órák, hangszerek, angol könyvek, és csupa olyan holmi volt, amit a gazdag keleti országok maguk nem tudtak megteremteni. A gazdagság országai ugyanis a nyugati kultúra fertőjével küzdve, csodás kincsekért importálták a tükröket, angol ruhákat, egyebeket, melyek divatja épp most dívott. Mert hiába a sok arany és drágakő, az asszonyi hóbort ott is a külföldnek divatolt.
Három hétig utazott a sok pipereholmi. Sir Alexandernek ez három évszázad volt, szíve szerint evezővel segítette volna a naszádok sebességét. Ám eljött a reggel, mikor feltűntek Ardaban palotái.
- Ott van a sah palotája. -mutatott sir Wiliam egy karcsú épületegyüttesre. Alexander kapitány szíve a torkában dobogott.
- Mikor megyünk oda?
- Ha minden igaz, holnap este.
- Nem lehetne ma?
- Nem. Az udvariatlanság. Itt mindennek saját szabályai vannak. Nagyon adnak az illemre. Ha egy perzsa a szavát adja, azt teljesíti, bármibe kerül. Épp ezért nem ígérnek feleslegesen. Tanulhatnánk tőlük.
- Ördög és pokol. És ma mi lesz?
- A kikötőből hírünket viszik. Küldök egy futárt a sahhoz, egy míves zsebórát visz ajándékba. Ezzel mutatom, hogy jó szándékú kereskedők vagyunk. A sah pedig eljön szétnézni, vásárolni… Talán meg is ismer, pár éve voltam már itt.
- És hozza a feleségét is, akit annyira szeret… -remegett Lewis kapitány hangja.
- Nem, nem hozza. Itt a feleségek mindent elfedő ruhában is csak a női városnegyedbe mehetnek. Férfi soha nem láthatja őket.
- Nem hozza?? -hőkölt meg Lewis. De akkor feleslegesen jöttem ide? Karnyújtásnyira a céltól, Lilytől?
- Nos, nem egészen… Bízz bennem, öregem. -veregette meg Wiliam a háborgó kapitány hátát.

Az öreg kereskedő igazat mondott. Sok portékát csencselt már sokfelé, de az emberi alaptermészet, a kíváncsiság és a becsvágy mindenhol ugyanaz: tudta ezt ő jól. Amikor másnap délután jelentették neki, hogy Rahmin sah tiszteletét teszi a hajón, már minden elő volt készítve. A fedélzeten asztalokra pakolva kellette magát a keleti szemmel oly fura, ám igen kívánatos holmik tömkelege. A sah hófehér lovon léptetett a kikötőben, arannyal díszített piros, lobogó ruhája messziről látszott. Sir Alexander távcsövön nézte, és sokért nem adta volna, ha a távcső alatt egy jóféle messzehordó puska is tartózkodik.
- Üdvözlégy, Englander! -köszönt a sah a lóról, és széles karmozdulattal kísérve hajolt meg.
- Üdvözlégy, minden perzsák sahja, fényességes Nap szülötte! -készségeskedett sir Wiliam. Jöjj hajómra, kérlek. Áruim elsőként a te rendelkezésedre állnak. Míg fényességes tekinteted meg nem nézte, senki halandó rájuk sem pillanthat.
A sah félmosollyal nyugtázta a szóvirágokat. Lám, az idegen nem buta, próbál udvarias lenni…
A látogatás talán, ha fél órás volt, több szóvirág esett, mint arany. A sah fején hatalmas toll ékeskedett, oldalán széles pengéjű szablya lógott, melyen a gyémántok többet értek, mint az összes áru, hajóstól… Buggyos, könnyű selyemruhája lobogott a feltámadó szélben, és melle közepéig érő, fekete szakálla együtt lengett lapockáig érő hajfürtjeivel. Sötétbarna, mandulás metszésű szemei nyugodtan vizsgálták át az árut, pontosan felismerve mindennek a valós értékét. Sir Wiliam nem tudott nyugodni a gondolattól, hogy egy piros ruhás párduc sétál a hajóján.
- Nos, azt hiszem, végeztem… -szólt a sah kiváló angolsággal. Köszönöm, hogy megtiszteltetek. Kérlek, holnap délben legyetek vendégeim a palotámban. - Köszönjük, uram. -hajolt meg Wiliam. Ott leszünk. Megkérdezhetem, honnét van kiváló angoltudása?
- A feleségemtől. -mosolygott a sah, majd elfordult, jelezve, hogy a beszélgetésnek vége. Ahogyan a lejáró pallóra lépett, az finoman ringani kezdett ruganyos léptei alatt.

Ebben a pillanatban csapkodás és ordítás hallatszott a hajó belsejéből. Egy olajtól csepegő, nagy lángokkal égő tengerész rohant ki a raktérből, majd ész nélkül ordítva vágódott el a fedélzeten. A jelenet annyira meglepő volt, hogy mindenki ledermedt. A legénység és a sah egyaránt riadtan nézte, ahogyan az emberi fáklya lerohan a pallón, nekiütközik a sahnak, majd ketten kétfelé zuhantak a vízbe. Erre már felbolydult a hajó, nem különben a kikötő. Emberek ugrottak szeretett vezírük után, életük árán is menteni őt. De a leggyorsabb sir Alexander volt. Felkapta egy vitorlakötél végét, és hatalmas csobbanással érkezett az épp felbukkanó uralkodó mellé. Kezébe nyomta a kötelet, majd felkiáltott a hajóra:
- Kötelet felhúzni!! Vigyázzatok a fenséges sahra!!
A kötél gyorsan emelkedett, végén a kapálózva csurgó sahhal, aki most nem annyira párduc, sokkal inkább egy elázott fekete macska benyomását keltette. Aztán a kötél visszacsattant a vízbe, sir Alexander pedig követte a sahot a Dogger fedélzetére. Itt zavart magyarázkodás kíséretében szárogatták az uralkodót, aki végtelenül zavarban volt. Ha sir Alexander nem ugrik utána, a hatalmas pallos súlya már a tenger fenekére húzta volna őt.
- Már elküldettem új ruhákért, fenség. -hajbókolt sir Wiliam, de Rahmin leintette. Alexander kapitányt viszont maga mellé szólította.
- Nos, miszter, azt hiszem, az adósa lettem. A holnapi ebédmeghívás önre is érvényes. Sőt, az egész legénységre. -mutatott körbe. A tiszteletlen matróz fejét is hozza magával.
- Kérem, azt nem tehetem… a törvényeink szerint nem vétett, bár belátom, igen kellemetlen helyzetbe hozott minket. Kérem, legyen nagylelkű, fenség. Mit szólna egy korbácsoláshoz?
A sah nagylelkűen bólintott. A matrózt kikötötték, és huszonötöt vertek rá. Azt pedig csak sir Wiliam és a matróz tudták, hogy a hajó belsejében doktor Smith ápolása és száz arany várta őt. A terv első része sikerrel járt.
- Mivel megmentett, kérhet tőlem bármit. Én azt teljesíteni fogom, erre őseim nevét és magam becsületét adom. Délben mondja meg, mit kíván.

A másnap dél pokoli lassan jött el. A sah kitett magáért. Még egy angol sem látott annyi aranytálat, arany evőeszközt, ragyogó drágakövet, mint ott. Az étkek gondosan elkészítve, gyönyörűen tálalva várták a vendégeket. Szökőkutak hűsítették a levegőt, és szolgasereg leste minden vendég kívánságát. Zenészek játszottak sosem hallott dallamokat az európai hangszereken, és ez az egész együtt valami hihetetlen álommá, mennyei látomássá forrt össze az európai szemekben.
A jó hangulatú ebéd után a sah belekarolt sir Alexanderbe. A trónterembe vezette a vendégét, ő maga a trónra, vendége a jobb oldalára ült.
- Nos, barátom és jótevőm, itt az ideje, hogy elmondd a kívánságodat. Az azonnal teljesítve van. Nincs olyan kincs, rabszolga, vagy bármi más, amit megtagadnék tőled.
- Köszönöm, Rahmin sah. Úgy érzem, csupán azt tettem, amit te magad is megtettél volna értem. Láttam gazdagságodat, csodáidat a mi menyországunkhoz tudom hasonlítani. Úgy vélem, ami itt van, annak itt a helye. Ezért csupán egy apróságot kérek. Mutasd meg nekem azt a nőt, aki téged nyelvünkre tanított.
A sah arca kővé meredt. Hosszú percnyi csend ereszkedett a trónteremre.
- Kérlek, sir. Kérlek, ezt az egyet ne kérd. Vidd el az összes kincsemet, vele a jobb kezemet. Csak ezt ne kérd.
- Pedig ezt kérem. -makacsolta meg magát a kapitány. Semmit sem akarok. Csupán ezt.
- Könyörgöm az égre. Csak ezt ne.
- Miért ne? Mit félsz látnom őt? Bizonyára gyönyörű nő.
- Igen, az. És szeretem. A legtisztább szerelemmel. -nyögte a sah.
- Akkor hagy lássam.
- Meggyalázom magam és őseim nevét, de nem mutathatom. Ő a felségem, és a törvényeink…
- Milyen törvények?? -kiáltott fel az angol. Milyen ostoba törvény van még erre is?
- Őseink szent törvényei szerint… -tiltakozott az uralkodó.
- Őseid törvénye az is, hogy az ígéreted betartod, nem? Hát tartsd be!
- Ha istent ismersz, ne kérd. Inkább vidd a fejemet. -hajtotta le fejét Rahmin.
- Mit kezdjek én azzal? Akkor szabad lesz a leányom?
- A leányod? -képedt el a sah.
- Igen! Lily az én leányom. Hat éve, mikor viharba kerültünk, egy hullám szétzúzta a hajómat, és a lányom eltűnt. Nemrég tudtam meg, hogy itt van. Engedd hát látnom a leányomat.
- Kérve kérlek, ne akard ezt. Ő már nem a te leányod. A feleségem, a mi törvényeink szerint. Ő is szeret engemet. És szíve alatt hordja gyermekünket.
- Akkor miért nem láthatom? Csak egy percet kérek, csak egy pillantást.
- Könyörgöm, ne…
- De igen! Teszek a törvényeitekre!! -ordította Lewis kapitány, és hogy szavainak nyomatékot adjon, ököllel ütötte széke karfáját. Az őrök már-már beavatkozni kényszerültek, de a sah megállította őket.
- Mondd, kapitány. Akkor is látni akarod, ha utána soha többé nem láthatod? Ha örökre elveszíted őt? -nézett mereven a kék európai szemekbe…
- Akkor is!! -üvöltötte magából kikelve az angol.
Rahmin szomorúan kelt fel a trónról. Arcát könnyei mosták, mikor a hatalmas pallost leoldotta derekáról, és a trónra helyezte. Az őrök zokogva borultak térdre, sir Alexander pedig diadalittasan lihegve várta a fejleményeket. A sah egy benyíló szobából kivezette a zokogó nőt, aki karjába kapaszkodva, fájdalmában meg-megrogyva lépkedett a vendég felé. Majd megállt előtte, kihúzta magát:
- Itt vagyok, apám. Itt vagyok, nézz meg jól, az életben utoljára. Nézd meg jól a lányodat, akinek boldogságát most tetted tönkre. Nézz méhemre, hol unokád nő. És miattad mindennek vége. A férfi, ki életemet mentette, a világot adta nekem: most el is veszi azt. Miattad, a hajthatatlan akaratod miatt. Ugyanazon akarat miatt, ami egykor a hajót is belehajszolta a viharba. Sokak élete szárad már a lelkeden. Most néhánnyal több lesz. Isten irgalmazzon neked. -szólt a nő, fekete haját kisöpörve fehér arcából. Jobbját kerekedő hasára tette, hol az új élet fogant.
Majd a férje felé fordult:
- Köszönök neked mindent. Nem kell a menyországba jutnom, hiszen megadtad nekem itt e világon is. Mindig szeretni foglak.
- Mindig szeretni foglak. -zokogta a sah, és hosszú, keskeny tőr villant a levegőben. Lily-Aisam szívét egyetlen pillanat alatt járta át, és egy lélegzettel később a nő, magzatával együtt halott volt. A sah gyengéden kapta el az összeomló testet. Zokogása visszhangzott a trónteremben.
- Miért?? Miért tetted ezt, te lelketlen állat?? -üvöltötte sir Alexander. Lassan kerülgetni kezdte Rahmint, keresve az alkalmat, hogy rávesse magát.
- Nem én vagyok a lelketlen. -tartotta maga elé a tőrt a sah. Aisam már nem angol volt. A perzsa törvények szerint, ha valaki meglátja más feleségét, vagy neki, vagy a nőnek halnia kell. Próbáltam elmondani, de dölyfösségedben nem hallgattál meg. Te megmentetted az életemet: nem ölhettelek meg. Most viszont annyi időt kaptok, míg szerelmemet levisszük a családi kriptába, és gyermekünkkel együtt ravatalra fektetjük. Aki közületek utána a városban marad, az halál fia. Kivéve te. Te nem mehetsz el. itt kell élned, a tudattal, hogy mit tettél. Senki sem bánthat, senki sem ölhet meg. Életre kárhoztatlak. Élj, és legyen pokol minden napod!
Az őrök lefogták az angolt. Szolgák tódultak be, és szeretett úrnőjüket zokogva vitték a családi sírboltba. Az angol hajók közben fejvesztve menekültek a kikötőből, és bizony egy percig sem keresték a jó Alexander Lewis kapitányt. E perctől kezdve egyikük mindig mellette volt: nem engedte, hogy bántódása essék, sem mástól, sem önkezétől.
Rahmin sah pedig a kriptában maradt kedvesével és fiával. Parancsára nagy kövekkel falazták be a bejáratot. Soha többé nem nyitották ki.

…A kripta bejárata mellett egy csontokkal átszőtt rongycsomó feküdt. Azt mondták a helyiek, valaha nagy hatalmú úr volt, ki saját dölyfe áldozata lett. Önmagát megvakítva járta a várost, mígnem egy este a kripta mellett lepte meg egy homokvihar.
Ő boldogan ült, és örömében kacagott, mikor a homok lassan eltemette.
Csontjait és ruháját csak évekkel később találták meg. Egyetlen ép darabja a kővé vált szíve volt…

2020. szeptember 12. 23:44