Idegen Szerelmesem, igen, te,

aki ott a sarokban dohányzol.

Agyad csupa önvád és kín, jaj, jaj,

nekem hol van benned a helyem?

Csak érző, nem ismerő csókokat

tud neked adni együgyű szájam,

csak bíztató, féltő ölelést

neked, gyönge két karom.

Kísérni vágylak az úton, mint

messziről jött vándort az erdő zajai.

Hogy érezd, itt vagyok, tudatlan,

mégis töretlen, éjjelen ablakodra

szálló, didergő, halk kismadár.

Idegen Szerelmesem, ne térj meg,

ne térj soha az egyszerű útra!

Ballagok melletted, leszegett fejjel,

mohón iszom szavaid mély kútjából.

És zöld pillantásod, ha magányosan

várja az esőt, ott leszek hát én,

s néha szivárványt hozok akárhonnan,

pár csodás, gondtalan pillanatra.