Ha már csak a jéghideg
eső áztatja vérző szívem,
ha reszkető kezemmel
tapogatózva utam keresem,
ha könnyem sós árkot vés
márványfehér arcomra,
ha megannyi tüske emlékeztet
kilátástalan harcomra…
Ha kiáltásom kétségbeesett,
néma sikoly csupán,
ha szemeim üres gödre
vakon kutat a világ után,
ha fáradt testem vonszolom
a kies, sötét sarkokon,
ha zakatoló szívvel imádkozom
egy újabb zord hajnalon…
Hazaérek egyszer,
egyszer biztosan,
magam mögött hagyom
vészterhes utam,
árnyékok szabdalta
kietlen pusztaságom,
beteljesületlen maradt,
eltemetett álmom.