Megnyugszom talán,
mint az a csillogó kavics,
mi halk csobbanással merül el
a vágtató patak puha medrében,
mint az a törékeny fűszál,
mit társai óvnak a tomboló vihar
erejével szemben,
mint az avar alatt parázsló erdőtűz,
ha hűs esőcseppek mossák,
alattomban izzó apró szikráit,
tündöklő kis gyémántgolyók oltják…
Igen. Megnyugszom talán,
ha két karod ölelő biztonságából
tekinthetek ki a világra,
ha szemed tükrében látszik
reménykedő boldogságom apró csodája,
ha szavaid bilincsbe zárják összetört,
meggyötört szívemet,
háborgó életemben végre
halk kikötőt remélhetek.