Sokat ígért az a tavasz,
mit még ketten éreztünk mesésnek,
sokat ígért az a világ,
mit még ketten akartunk egésznek.
Álmot adtál, tünékenyt,
minek fénye beragyoghatott,
de sötét árnyékában már gyűltek
a baljóslatú, fenyegető holnapok.
Körénk font a kegyetlen valóság
ócska miéretkből vert áthatolhatatlan falakat,
könnyektől ázó néma sikoltást,
emlékezet mélyén temetett boldog pillanatokat.
Sokat ígért az a pillantás,
mi értünk égett…ahogy  te és én,
de csak kapaszkodó gyertyalángok vagyunk
egy múltbéli kád peremén.

Emlék a múltnak