„Itt a tavasz”- ragyogtad, s én mégis
párnába fúrom arcomat, tüntetek,
lázadok, a naptól allergiát kapok,
havat akarok, felleget, borítsa
felhő a bégető báránypelyheket.
Csodás virágokról kiabálsz, de azokon,
s körülöttük ott az egész rovarvilág,
mind megannyi rokon, kis
zümmögő magánhadsereg,
dolguk a bosszantásom, s ha egy
felderítő lassan megközelít,
az egész csapat támad, leterít,
nem rémít semmi csapkodás,
füstölgő mágia, mára nem
marad más, csak a kemikália,
s bár attól pusztul
minden, mi színt visel,
szabadulnék a dögöktől,
még ha a mentő visz is el.
Nincs már zord hideg, zimankó,
örülsz, hogy az utca sem oly fakó,
de én szerettem a telet, hideget,
saját zsírban sülni nem nagy élvezet,
hisz nincs annál szebb,
mint mikor hull a hó,
s nem vödörből önti
az áldást Szent Péter apó,
szeretek úszni én,
csak nem ruhában,
nem vonz a sárfolyam
mi itt habzik az utcában.
A verseny is eldőlt,
népszerűbb a Télapó,
nyuszi te csak második vagy,
túl sok rajtad a szőrcsomó,
több csoki fér a csizmába,
lebőgött a Kinder tojás,
így is a mérleg nyelvét húzza
a kegyetlen szagú locsolás.
Ugye nem baj Tavasz,
ha nem várlak annyira,
utálom a meleget,
s a muslincák hada
kimondottan zavar a tányéromon,
nem szép a sminkfolyó sem,
mi lassan csordogál a homlokon,
vattát nyelek vakon,
a szempillám is beleragad,
pollenallergiától csókos szám,
még ettől is duplájára dagad.
Nem szeretlek tavasz,
ezen ugye nem veszünk össze,
jövőre már felkészülten
védekezek jöttedre.