Isten ostora

Van egy király, kiválasztott,
fényes csillag az ő lelke.
Ám haragját rettegi föld,
s annak minden fejedelme.

Szeme villám, fekete ég
fellegei közül villan.
Nem tud előtte megállni,
igazságban, hazug hit s tan.

Hunok híres, nagy királya,
jó a híre, Róma remeg.
Lába előtt esik térdre
Leó pápa..., egyház..., sereg.

Sebzett üsző lába nyomán
szittya pásztor, kardot lel ő.
Hadak Ura mennyből küldte,
királyunknak hozván elő.

Attila ad esélyt nektek,
bűnös népek, megtérésre.
Igaz Istennek ostora
rázúdul sok vétkes népre.

Feljajdul a nyugat akkor,
érzi vétke szövevényét.
Flaggellummá fonva kézben,
rajta Isten szent pecsétjét.

Ő bírja e széles földet,
birodalmat büntet karja,
Ki e kardra érdemes lett,
mert az Isten úgy akarja.

Leo pápa küldöttsége
könyörög a nagy királynak.
Megígéri szent esküvel,
többé bűn útján nem járnak!

Így kímélte meg a várost
mely rettegett tőle joggal.
Nagylelkű, hun királyunknak
hálás lehet Róma..., okkal!

Ős legendák dicső ura,
Isten méltó küldötte ő.
Nincsen aki legyőzhetné,
soha nem lesz olyan erő!

Debrecen, 2011. 05. 24.