Csak folyik a könnyem szakadatlanul.
Fekszem. Hallgatom a fűben a zenét.
Fátyol takarja az eget, majd elvonul.
Vajon az a felhő, odafent mit mesél?

Mit súgott nekem fentről az a felhő.
Szép vagy. Kedves. Vagy nedves magány.
A vihar súgott talán, hogy ő is felnő.
Ki tudja, mi a késő, és mikor van korán?

„A kocka el van vetve” – mondják a vének.
Tudják? Kérdik. Félnek a válaszomtól.
Félnek tőlem, úgy félnek. Én is félek
attól, amit mondok. Vagy kérdek. Mi van akkor?

Csak a semmi. Hogy nevet a levegő…
Elvitt magával, nagyon messzire.
Messzebb, mint hinnéd, nem baj, hogy késő.
Dori me interimo adapare dori me…
Ameno, ameno…
Vigyél el messzire.

2005-09-11