Odaadnám az örök ifjúságot,
ha tehetném, de olyan nekem sincsen;
Másban-másként rejlik az én kincsem:
szívbe zárt mosollyal őrzöm világod.

Verseimben így marad az arcod,
neked szövődnek egymásba a szavak,
s ha halálomkor végleg elhallgatnak,
nem élem meg úgy, mint csúfos kudarcot.

Magamnak tudlak, magamnak őrizlek,
téged mutatnak a sorvégi rímek,
így leszel számomra halhatatlan.

Csak az ihlet súg most olyan halkan.
De akkor is te vagy az örök múzsa,
ha emléked velem száll nyugovóra.

2005-09-15