Ébredő szemekkel figyelt a hajnal:
tanúja volt a halványuló Holdnak,
ahogy az a lassan táguló Nappal
úszott el tegnap s eljön újra holnap.
Este ád gyöngyházfényt az álmos földnek
mikor kóbor bitang leli örömét
a settenkedő alig-pisla fényben,
hogy csendben elrejtőzve kutakodjék
s nyitva hagyott házak homály udvarán
átkúszva vizslasson kósza értéket!
Gonoszság is esik sötét éjszakán:
lám nemcsak ünnepi bársonnyal bélelt
ékszeres doboz a Holdnak tengere,
csillag-árnyék is bújtathat átkozott
lelket; csúf és szép együtt jól megférve
hiszi balgán, hogy diadalt aratott!
Igen… csak hiszi, bolondul képzeli,
hogy éjfekete tükrét széjjeltörve
Nap sugara elől tovább rejtheti
lopott kincsét szabadon mindörökre!
Tanúja lesz a hajnal az éjszaka
múlásának egyszer; szürkületre jő
virradat-ragyogás igaz haragja:
sápadtan menekül majd gonosz erő.
S majd elölről kezdődik a végtelen;
a harcok harca folyton-folyvást halad…
Nekünk, halandóknak: örök döntetlen,
fény-árnyék szépe-félelme megmarad.

2005-03-23