Mi az, mi vérző sebet üt a lelken?
Mi az, mi gyáván, elbújva gyötör?
Mi az, mi éles tőrként a szívünkben,
a boldogulásunk életére tőr?

Mi az, mit lelkünk mélyére elásunk?
Mi az, mit elménk látni sem akar?
Mi az, mit vissza nem szívesen látunk,
s ha újra ránk tőr, ismét felkavar.

Mi az, mi egykor nagyon fájt a múltban,
s lelkünk szögletébe, messze űztünk el.
Próbáltuk feledni, s hittük elvakultan,
- életre nem kel - úgy temettük el.

Ám de él e fantom, mélyen rágja lelkünk,
s fizikai testünk lesz az áldozat.
Úgy hisszük, hogy régen megnyugvásra leltünk,
s a lezárt múltunk nem árthat már sokat.

S lám a zord félelmek, mik egykor gyötörtek,
újra visszatérnek, s oly fájdalmasok.
Kínzó érzésekkel napvilágra törnek,
s orvosodhoz kerget száz fájdalmas ok.

Jön a diagnózis, fényesen mutatja,
a fájdalmas tünet orvosolható.
Ha nem tudsz aludni, a megoldást adja
álmatlanságodra néhány altató.

Fájdalmaid kínját rögtön csillapítja,
pár színes pirula. Szedjed, hogy ha kell!
S lám a tünet műlik, s elménk elvakítja,
néhány műanyagból készült ócska szer.

És a fantom röhög, lelkünk mély zugában,
s tovább rágja testünk, - soha nem pihen.
Múlt sérelmek ölnek sejteket a mában.
Nem tudtad? A harag, a gyűlölet ilyen!

Mi hát az ellenszer, hogy gyógyítsd a lelked?
Mi az, mi lezárhat régi sebeket?
A fél-elem helyett, teljessé kell lenned,
légy hát egész-séges, ezt megteheted!

Szeretet a gyógyír és a megbocsátás,
engedd el a múltad, s ÉLD az életed!
Élvezd ki a percet, legyen csodavárás!
Úgy válik teljessé, hogy ha élvezed...