Szilánk, fagyöngy, csillám, ha önt

szemedbe fényt, bevésve tűnő időt.

Kitörölhetetlen letét, bújik, legyőz.

Legyez hiú remény, nem is kevés.

Rebben redőny, szemen fedél...

Vigyázz fiú, megégsz! Miért? Ma tőrt

merítenek bohó szívedbe még.

Sokáig élni vágysz, s remélsz sikert,

ha már úgy is tiéd a lány?

Ugyan, ne légy bolond! Falnak ne menj,

maradj okos! Kijózanít

a való világ...Lohadj, le hév!

Fonnyadt virág; se bűvös erőd, se báj.

Elillanva már, a szép varázs, imázs!

Vetett a föld különb személyt ki már.

S mi hant, vagy néma sír, nem mindegy ott, alant?

Kihalt az "ír", nyomod se sok maradt.

Nem őriz semmi meg, meddőnek ér' a mag.

Erőlködni kár. Minek? Választ nem is remélsz,

Talán hiányzanál? Soha, senkinek.

Fejed fölött a lét, csak csendben eltipeg…