:
"Ha felébredek reggel,"még arcodat
őrzi a párnám
Illatodat
érzem, szuszogásod hallom, nyugalmat ásít
a
hajnali csend. Forró kávét vágyom, s már hallanám,
hogy
veled csengjen a kanál s poharak, ha még fázik
is
dideregve belül és ölelne vacogósan a szerelem.
Ritka
meghitt a pillanat. Maradjon így, mindig kivánnám,
hogy
érezd te is. Csiklandoz a vér szava, csak lázít,
forralja
éhem utánad. Tükör a szemed. S benne látnám
az
ölelő féltést, riadt lelked, hol szerelmesen tanyázik
ez az
érzés...el nem fárad soha. Óh, én ostoba, mint Bálám
szamara!Vakon
mentem el mellettük, s most sírva danászik
bennem
a gyötrelem. Mindenütt keresem a szépet, de nem lelem...
Kis
fényt mutass csak, melléd odaérjek, hogy együtt, mint egy rámpán,
"Majd
hajnalködbe csúszunk ki a résen”. Oda, ahol a tavasz nyargalászik…
(159 szó a szövegben) (323 olvasás)