minden parány-zugot. Erőművé válnak

az izmok. Pattannak. Lüktet a szív,

ver négy ütem: szív, sűrít, csak szív, csak szív...

Könnyű már minden. Repülnek, szállnak a vágyak,

elfogynak zöld mezők, kék vizek. Égi sátrak

rózsaszínbe öltöznek, s táncolnak fellegek,

már nevetnek. Hogy nevetnek!

Csiklandoznak pajkos szélfiúk, játszanak.

Parányi pontok csak az emberek. Alig látszanak.

Csodafutó lényem felneveltem. Most szabad.

Örömkönnyekkel játszom. Barátom! Hogy szalad

a mindig rab képzelet. Elszakadnak láncos béklyók,

csillagfelhőkön lépdelek, mint mikor még szép volt

minden, s egyszerű a mozdulat. Kitárul újra szellem-könyvem.

Látom lapjain lábam alá futni új utam. Megnyugszik vad szenvedélyem.

Csillapul vágyam a térre kinyílni. Minden rezdülésben

érzem, hogy jó az irány, jó felé mutat...