Felcsapják fejüket ködbe borulva
az alvó Csillagnépek;
tárulkozni vágynak, fényben égnek.
Ezüst-palást, gyémánt-hideg széllel
vágyakat szítanak keringő ősrögök:
Várják a Nap hevét, hogy magukra öltsék
védőpajzsként  izzadva, sisteregve...

A nyugvó horizont lángban lobogva
jelzi jöttét a Hírvivőnek.
Te rám feledkezel lelkedben dajkálva
kétségeidet, ámulattal várod a végzet
elkerülhetetlen tilóját:mostoha sors!
Terítsd ki lapjaid asztalomon! Mi vár reám?
Mivé rejtve kell még vándorolnom
a végtelen  térben? Mit ér az idő,ha  lennék
akkoron épp' sodródó, apró porszem, kavics?