Szertelen szavak sikamlanak,
rettenetbe dobban a száz ütem.
Vérrel dúsított oxigén nyilall, szalad,
Csodaszérum cikáz a várt tűben...

Csattan a hiány, duzzad a véna, kiált.
Utat engedjetek! Szűnj szomjam, éhem!
Ordítanék, de nem hallja e néma világ:
Feszítsetek meg!
"Én vétkem, én igen nagy vétkem..."

Csigázzátok gerincemet,
szakadjanak húrok, inak!
Repülnék agy angyal szárnyán,
hogy sírni lássam a csillagokat.

Szolgalelkek sorsa vár rám?
Szerethetek? Szeressetek!
Tekintetek virrasztanak, üvegszemek
a hatalmas égi sztrádán.

Fejet ráznak, legyintenek,
nem értem a színvakokat.
Se zöld, se kék, vagy nincsenek
már? Hív a sötét, hív, tapogat...

Tű a testben, vér az érben
száguldó kéj galaxisa,
végtelen nagy ébredésben
messze nyúló bíbor, lila...

Messzehalló-messzelátó,
könnyű testű fénydaráló,
fényzabáló, elvarázsló.
Sehol semmi védőháló...

Kitárt szárnnyal, könnyű testtel
ellebegek.Nem ereszt el a mámor
Mily piciny-parány is  az ember!
Fenn nincs béklyó, semmi nem gátol...