Ti Nők, szépek, szenvedő szíveknek igézet,

lányok, kislányok, mosolygó nap orcátok.

Liliom- szüzek, ébredőn tüzes lelkekkel…

Agg matrónák, bölcsek, koravének,

Örömlányok, örömanyák, gyászban

maradt özvegyek. Nélkületek üres az élet,

veletek jár a gondolat, bennetek él a lélek...

Szirmaira nyíljon a virág kezetekben,

gyöngyös rokolyátok fényben, öletekben

mag ébredjen, hasadjon, szerelem tűzzel égjen...

Ti Nők! Napbolygók! Örök vonzalma a férfiszemnek.

Visszatérnek hozzátok, mint ahogy keringő égitestek.

Elvágyódnak, elülnek, majd megkerülve,

összetört szívekkel ,  lábaitok elé terülnek.

S akkor szeszéllyel, kacéran, csalfa bájjal

világot rengettek meg egy pillantással…

Szóljon hát a dicsérete, a mindent uraló női nemnek,

 zengjen ének, s kinyíljatok, mint bimbói az érzelmeknek…