Szarvasok szemébe nézek,
örökkön-örökké fájok,
levedlik kékje az égnek,
összegyűl szennyel, besároz.
Vonaglok "szeres" füvektől,
pocsolyák bűzétől hányok,
testem hemzseg a nyüvektől,
eltemet köddel az árok.
Üszkös ágakra kiülnek,
nappali fényben a baglyok.
Szeráfok zenéje fülüknek
a csettegő denevér hangok.
Farkasok felemelt fejjel
némán merednek a holdra
daluk nincs, megkeseredve
gyászban fáj mindegyik torka.
Siratja bocsát a medve,
elvitte az ember-horda,
"a lánc, mintha közel csengne!"
Vérrel csorog a nyomukba.
Ma este meghalni készül
az erdő, állat és ember,
harang zúg, meghasad végül,
harag dúl gyásszal szívekben.