Bezárva összetört vágyálmok közé
- vergődő, kábult éji lepke,-
keringünk jól megírt, nem sejtett pályán,
az élet értelmét keresve.

Apáink intő szava már
oly messze, akár egy könnyű zápor,
amely egy forró nyári éjszakán
kitikkadt földhöz magcsírát láncol.

Belőlünk "beojtott virág"
kéne, hogy reggelre kihajtson,
de alig villan néhányat a Nap,
már nincs idő, mert itt az alkony.

Álmunknak négy gyertya szab világot,
szekerünk fekete köveken szalad,
tedd kezed nyugtalan szívemre, édes,
és ébressz fel, ha itt a pillanat.