Kopogtass a homlokomon,
mert belül szörnyű csend van,
rázz fel, mint a szél az avart
tavasszal, ha hetykén szánt
téltől dermedt csend folyosót
a fagytól tépett fákon,

libasorban húznak el
szemem előtt az árnyak,
Hádész rejtett ösvényein,
jajsikolytól csurgó szóval,
tépett szívvel, üres szemmel,
ifjúkori vágyak,

kopogtass a homlokomon,
hátha neked enged,
megnyitja a rejtett ösvényt,
beenged, hogy rendet tegyél
szétszórt, kusza gondok között,
s elüzzed a csendet.