Csüggedt felhők ülnek
rongy árnyékként földre,
kényszerfény motoszkál
fonnyadt füvek között,
fecskék cserfes hada
még villanydrótot pontoz,
míg gólya vándornyarunk
délebbre költözött.

Beszürkült lélekkel ülök verset írni,
de ez is olyan, mint kint,
hideg és monoton,
így elmúlunk csendben
ez a vers, meg én is...

...miközben robogunk
az idővonaton.