Lassan itthagynak az emlékeim,
fáradok, agyam kiszáradt tómeder,
elkopok, zörgő gépezet vagyok,
az elmúlástudat cövekként földbe ver.

Egyre sötétülő álomképet látok,
véremben cukor ég, és az elmúlás,
hol vagytok ifjúkori álmok?
hol van a hevület, hol van a lázadás?

Már azt is feledem, tegnap mit is ettem,
ereim falában zsákszámra gyűl a mész,
ám ahogy a napos, bágyadt őszbe fekszem,
úgy érzem semmi baj, nincsen semmi vész:

míg melegít a Nap, míg szédűlnek a lányok,
míg jó a bor, míg enyhe az idő,
fene bánja múló emlékeim árját,
ha langyos ősszel is van tele a tüdő.

2006 X. 26