Hangod hallgatom, megkopott szallagon,
Arcod nézegetem, sárguló fényképeken…

Több voltál te nekem, mint a Nap az égnek,
Mint szín a festőnek, mint virágszál a rétnek,
Mint könny a sírásnak,
Mint fáradtnak az álom,
Mint a hűs esőcsepp
A tikkadt földnek nyáron…

Mégis elhagytál, mert mások is hívtak,
Mégis elmentél, most börtön vagyok,
Nem hagytál másat, csak egy fényképet
És egy megkopott magnószallagot…

… hangod hallgatom, megkopott szallagon,
Arcod keresgetem, kifakúlt emlékeken…

Adjatok szárnyakat, szárnyaló vágyakat,
Hogy elérjem a végtelent,
Adjatok éveket, ne poros képeket,
Hogy ne fájjon emlékeznem .