Ez küzdelem... ahogy a gondolatra néz,
egy szóra ölni tud, másikra halni kész,
jól megkavar, vigyázva léptemet
bokát akaszt, emel vagy eltemet,
minden vitámban ő marad felül.
Aludni érzem, egyszercsak felül,
és mondja máris, tilt, vagy ösztökél,
hamvába hal, de érzem, ez tök él,
csak csal. Bukik, és felröhög,
nagy kín ha így van végre „őrdögöd”...

Tudom, hogy titkon arra hajt,
legyőzni ezt a gyönge, kerge fajt,
s bármi nemes e hosszú küzdelem
összefogni nem tudok, csak velem.
Gonosz módon belülről festi meg
hajszálaim, s a messzi tepsinek
szurkol, pedig ha nem leszek tovább,
rá is jönnek a hosszú éjszakák,
tetszik, nem tetszik, belül e börtönön,
kétségeimben élsz csak, őrdögöm.