Gondolj rám majd, ha kinn a téren
az alkony csorgatja őszi bíborát,
s a fény úgy folyja, mint a vérem
alá a bokrot, s körül a büszke fák
egy percre a csöndnek meghajolnak,
gondolj rám majd, ha nem lesz holnap.

Gondolj majd rám, ha épp feletted
fordulnak át a fényes csillagképek,
mosollyal biztasd, nem feledted
sosem a hangjukat, s ha értenének,
megszólíthatnád a kerge holdat,
gondolj majd rám, ha nem lesz holnap,

s majd akkor is, ha sárga lángok
táncába húz ezer varázsos emlék,
s nem kell már engem megtalálnod,
ott fordulok, ahol csak tánc a nemlét,
és kabátmeleggel körbefonlak,
gondolj majd rám, ha nem lesz holnap.

Gondolj rám majd, csak néhanapján,
láss meg fűszálban, apró zöld levélben,
nehéz a szó, miért tagadnám,
ezer csodánkat kell újra megélnem
ahogy most mondatra hamvad mondat...
gondolj rám majd, ha nem lesz holnap.