Éjszakáim árnyköpenyébe holdat
old reményem, féli a reggelt, hol vagy?
Merre járod hajnali táncod, álom,
most se találom...

Párnacsöndben néma varázslat éget
tegnapokból vágyba szakadt meséket,
hordalékát téli vizeknek issza;
hívjam e vissza?

Rám köszönnek régi erőim. Akkor
nem riasztott fájdalom íve, aggkor,
átemeltek lágy peremén a sárnak.
Már sose várnak.

Csend ölel meg, lágyan emel magához,
fényperemre hull az idő, elátkoz
minden élettel teli perc, a távol
ringat a mából.