Pór

Pór vagyok és homou,
görbe hátú, homorú,
tetvek horgadt grádicsa,
az vagyok én, az, isa...

Földemnek csak ugar lettem,
beborult az ég felettem.
Ezer kínban feszült lélek,
Hazám, bárhogy szeretnélek,
földönfutó senki vagyok,
örökömül nincset hagyok.

Magyar szívem jól áttörték
magyarkodó polgártörpék,
kik köröttem kóricálnak,
kergetik a pórcicákat,
orrlyukukban fehér pór van
feleim a magyar pórban,
tisztaságuk múltam mocska,
késük fényes svájci bicska,
tört testemnek – szárnyalásul -
fehér lóból pár falás hull,
vagy annak egy obszcén része.
Sorsom, mondd, a magyar vész-e?

Pór vagyok. Ti szálljatok csak,
én itt lent az állatoknak
enni adok, lelket festek.
Ha itt vagyok, ott kerestek,
ezerféle utcák sarkán
lopakszom el, hív a Balkán,
új erőket szülni megyek
erdők, völgyek, szűk ligetek.*
 
Pórból lettem, leszek pórrá,
szemetekre álmot szór rá
önhittségtek, ne lássátok
hogy gyűlik az átok. Rátok...
Pór vagyok, s ez önítélet,
beteljesül, amíg élek,
emberszívem örök fattyú,
libazsírom marhafaggyú,
vesszek, így szól az ítélet.
Szeretném, ha szeretnétek?

Pór vagyok es homou,
görbe hátú, szomorú,
szürkén szállok eléd, lassan,
hogy lábnyomod megmutassam.

( a felismerhető idézett szavak, gondolatok nem a véletlen művei: Halotti beszéd és könyörgés,
* népdal, Ady Endre: Szeretném, ha szeretnének)
*népdal, Felsőireg, Bartók Béla