Majd lesz hó is, lesznek harsogó fehérek;
ahogy lélektől lélekig lebeg
most nem látok mást, csak a szürkeséget,
s önmagamtól így óva intelek,

bennem van ez a köd, a fájás égisze
hogy rontottnak, sárosnak maradjak,
s a kérdő mondat, hogy bennem még hisz-e
bárki is, vagy romoljak magamnak.

Ünnep van. Lélekben, szívben tiszta ünnep,
próbája hiteknek, kételyeknek,
az én fényeim éjszakákba tűnnek,
s kerékbetört hittel ébredek meg;
kell-e, jó-e, rossz-e ez a rögvalóság.
Vigyetek messze, kis papírhajócskák...