:
Hepp Béla/aLéb: Sötét, hideg
Ligetnyi térben állok, a csöndje zárja rám,
s az álmok úgy ragadnak ereszre, fákra, mint
ahogy vasárnap este ezernyi ház falán
remegve fest a lámpa királyi baldachint.
Sötét szavakba fúlva, törött üvegzenén
lebegnek át a fények; az ünnep messze jár,
az ott talán az élet, az értelem, nem én,
pokolra húz az álmok üzére; lesz-e nyár?
Magányos esti csillag idézi rám az űrt
ezüst idők tüzének örökre-dallamán,
szünetnyi fagyzug áltat; egy álom összegyűrt,
minek, kiért tagadjam, ha újra hallanám.
Fagyott mesékben állok a téli ég alatt,
varázsa jégvilágot idéz... ha lenne még
szerelmes ébredésem, ha kis parázs maradt,
ha lángra gyúlna bennem a gyáva pillanat,
világokat tarolna a csend, mi bennem ég.
(109 szó a szövegben) (385 olvasás)
